Nukleáris képrögzítés

   Tankönyv Fizikusoknak  »  Nukleáris medicina fizikusoknak  »  Bevezetés a nukleáris képalkotásba  »  Nukleáris képrögzítés

Ez a témakör olyan non-invazív diagnosztikai eljárások fizikai alapjairól szól, amelyek lehetővé teszik radioaktív anyag segítségével egy adott − vizsgálandó − szervben lejátszódó biokémiai folyamat nyomon követését és ennek képszerű (1-D, 2-D, 3-D) megjelenítését.
Ezen korszerű képalkotási eljárást nukleáris képrögzítésnek (angolul Nuclear Imaging) nevezzük, mely egyike a radioaktívitás legfontosabb alkalmazásainak az in-vivo orvosi gyakorlatban. Más képalkotó eljárásokkal ellentétben − röntgen, ultrahang − ez az eljárás un. emissziós képet ad, azaz a vizsgált szerv radioaktívanyag-eloszlás térképét szolgáltatja.
Alapvető követelmény ezen technika alkalmazásakor, hogy olyan sugárzó anyagokat juttassunk be az emberi szervezetbe amelyek lehetőség szerint szervszelektívek ( I izotópok, 201Tl, 67Ga...), minimális kísérő sugárzással, és a sugárkárosodás (dózis) hatásának csökkentése érdekében relatív rövid fizikai felezési idővel rendelkeznek.
Ezért az in-vivo alkalmazások döntő többségében olyan radioizotópok kerülnek alkalmazásra, amelyek gamma sugárzók (vagy pozitron-anihhilációból gamma-foton keletkezik), s energiájuk 60 keV ≤ E ≤ 600 keV tartományban van.
Ha az alkalmazásra kerülő radioaktív izotóp nem szervszelektív, de minden más szempontból megfelelő (pl. ^99mTc, E = 141 keV), a radioaktív anyagot egy megfelelő pharmakonhoz kötve kell a szervszelektívitást biztosítani a szükséges képalkotó vizsgálat elvégzése céljából.