Bevezető (Integrálgeomteria és integráltramszformációk)
Integrálgeometriai alapok - bevezetés
A tomográfiás képalkotás alapproblémája felírható a következőképpen:
Radon-transzformált
(1)
itt L egy egyenest jelent, f(x) valamilyen leképezendő objektumot, melynek x helykoordinátája általában két- vagy háromdimenziós. A bal oldalon szereplő g(L) az L vonal mentén vett integrálja az f(x)eloszlásnak. A tomográfiás rekonstrukció feladata f(x) visszaállítása g(L)-ből.
Rengeteg kérdésünk merülhet fel ezzel a képlettel kapcsolatban. Például hogyan kell érteni azt, hogy egy függvény változója egy vonal, vagy hogy milyen objektumokról beszélünk egyáltalán, esetleg az, hogyan végzünk el vonal menti integrálást két- illetve három dimenzióban; azaz hogyan is kell ezeket a szimbólumokat érteni? De talán feltehetünk egy még alapvetőbb kérdést is: miért éppen ez a tomográfiás képalkotás alapproblémája?
Vonalintegrál és CT
Első példaként vegyük a komputertomográfot, a CT-t. Ha egy keskeny Röntgen vagy gamma fotonnyalábot bocsátunk keresztül homogén anyagon, a kezdeti intenzitás a Beer-Lambert törvény értelmében a megtett d távolsággal exponenciálisan csökken:
Beer-Lambert törvény homogén közegben
ahol a lineáris gyengítési együttható, az adott anyagra jellemző konstans. Ezeket az együtthatókat az adott anyag elemi összetétele határozza meg, értékeit többek között megtalálhatjuk itt.
Ha a közeg nem homogén, a gyengítési együttható függeni fog az x (akár több dimenziós) helykoordinátától, , de természetesen függhet egyéb változóktól is, mint például az energia vagy az idő. A jelölés helyett a részecsketranszport-elméletben gyakran használják a hatáskeresztmetszet fogalmát ugyanennek a mennyiségnek a leírására.
Nem homogén közeg esetén, ha a részecske egy adott L egyenes mentén halad, a gyengülést leíró törvény alakja így módosul:
Vegyük most mindkét oldal logaritmusát:
(2)
Látható tehát, hogy a sugárnyaláb intenzitásának gyengülése leírható egy vonalintegrállal.
Vonalintegrál és izotópdiagnosztika
Második példánk az izotópdiagnosztika, mikor is sugárzó izotóppal megjelölt vegyületet juttatunk a szervezetbe, mely a szöveti metabolizmus sajátosságainak megfelelően eltérő mértékben dúsul fel a különböző szövetekben. A kibocsátott sugárzást olyan műszerrel detektáljuk, mely nem csak a detektálás helyét érzékeli, hanem a bejövő részecske irányát is. Egy beérkezési hely és egy adott irány egyértelműen meghatároznak egy egyenest, melynek bármelyik pontjában lehetett volna az az izotóp, mely a detektált részecskét kibocsátotta.
Legyen az izotóp koncentrációja a szervezet különböző x pontjaiban C(x), ekkor ha detektor az L vonal mentén felszabaduló fotonokat képes detektálni, a detektorban keletkezett D(L) beütésszám ideális esetben a vonal pontjaiban található koncentrációk összege, pontosabban integrálja:
Detektorválasz, mint Radon-transzformált (3)
A Radon-transzformált
Ha az (1), (2) és (3) képletekben felírt vonalmenti integrálokat minden lehetséges L-re elvégezzük, a Johann Radon (1887-1956) bécsi matematikusprofesszorról elnevezett Radon-transzformáltat kapjuk.
|
|
A továbbiakban a fenti fogalmak precízebb bevezetésén túl foglalkozunk az L egyenes reprezentációjának módjaival, a Radon-transzformált tulajdonságaival, és néhány olyan integráltranszformációval, mely a képrekonstrukciós problémákban szükséges lehet.