A sugárterápia fejlődése Magyarországon
Szerző: Dr. Pesznyák Csilla
A magyar sugárterápia mindig is igyekezett lépést tartani a nemzetközi fejlődéssel. 1896-ban Jutassy József elvégezte az első bőrtumor-kezelést röntgensugárral. Hőgyes Endre az Orvosi Hetilap - A hazai és külföldi gyógyászat és Kórbúvárlás Közlönyében felveti a sugarak biológiai hatékonyságának és orvosi terápiás hasznosításának lehetőségét: "Nem lehetetlen, hogy ezen új sugaraknak, melyeknek mechanikai tekintetben oly hatalmas szövet penetráló hatásuk van, a mellett kétségen kívül chemiai tekintetben is hatnak, therapeutikai tekintetben is szerepük fog lenni a medikában." 1910-ben hazánkban is megkezdték a rádium gyógyászati alkalmazását. Gróf Semsey László, testvérének Semsey Andor végrendeletének végrehajtója, az örökhagyó kívánságának megfelelően, hagyatékának nagy részét rádiumvásárlásra fordította, amivel megalapozta a magyarországi rádiumterápiát. Ezt az adományt Kisfaludy Pálra az Országos Társadalombiztosító Intézet kórházának főorvosára bízták, aki 1932-ben megalapította az első rádiumosztályt. Ma az intézmény elnevezése Uzsoki utcai Kórház Fővárosi Onkoradiológia Központ. Az Országos Onkológiai Intézet elődje az 1935-ban megalapított Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézet volt. 1937-től az intézet sugárfizikusai voltak báró Toperczer Johanna és Bozóky László. A sugárvédelmet és a sugárterápiát új alapokra helyezték az Intézetben. Bozóky professzor sugárfizikai laboratóriumot rendezett be, amit korszerű műszerekkel szerelt fel, közülük néhányat maga fejlesztett ki, vagy épített. 1958-ban, hét évvel az első kobaltágyú üzembe helyezése után Magyarországon az Országos Onkológiai Intézetben telepítették az első teleterápiás készüléket GRAVICERT néven, amit Bozóky professzor tervei alapján a Medicor Művekben gyártottak, három évvel később az Uzsoki utcai Kórházban telepítették ennek egy továbbfejlesztett változatát, amelynél már kollimátorral folyamatosan lehetett változtatni a mezőméretet (1. ábra). Az első magyar forgó kobaltágyút, a ROTACERT-et 1965-ben helyezték üzembe.
Ma Magyarországon 12 sugárterápiás központ működik, számtalan röntgendiagnosztika, nukleáris medicina és MRI központ biztosítja a terápiás kezelések diagnosztikai hátterét.
A besugárzástervezés hosszú időn keresztül 2D körülmények között történt. Mivel a daganat és környezete háromdimenziós, ezért a céltérfogat és a kritikus szervek meghatározása 2D körülmények között nem tökéletes. A 2. ábrán látható a hetvenes évek végén készült 2D besugárzási terv transzverzális metszete. Ebben az időben a dózisszámítást a mezőméret figyelembevételével a mélydózis görbék alapján végezték. A betegről készült CT képet speciális nagyító berendezéssel felnagyították és átrajzolták pausz-papírra, a szintén pauszpapíron lévő standard izodózis görbéket átrajzolták a beteg keresztmetszetét tartalmazó papírra, majd a két mező izodózis görbéit összegezték, normálták vagy a maximális dózispontra, vagy egy meghatározott pontra.
A Számítógépes Országos Besugárzás Tervezési Hálózat üzembe helyezésével lényegesen felgyorsult a besugárzástervezés, ami a mai szempontok alapján még mindig igen körülményes volt. E rendszer alapját J. van de Geijnnek a maga korában az egyik legkorszerűbb dóziseloszlás-számító programja képezte. Az első lineáris gyorsítót majdnem húsz évvel a nemzetközi megjelenés után, 1985-ben telepítették Magyarországon. A NEPTUN 10p 9 MV fékezési és 6, 8, 10 MeV elektronenergián működött.
A kilencvenes években az egész ország területén gyors fejlődés következett be mind az eszközpark, mind a tervezőrendszerek és a dozimetria területén. Üzembe helyezték az első diagnosztikai CT készüléket 1981-ben az Orvostovábbképző Intézetben (OTKI).
Irodalom
1. Fehér I, Haiman O, Varjas G. (1996) Bozóky László tudományos életútja, Fizikai Szemle, 7: 241.
2. Köteles Gy. (2005) Fizika az orvoslásban, Fizikai Szemle, 1: 17.
3. Mayer Á, Zaránd P. (2007) 75 éves az önálló sugárterápia az Uzsoki utcai Kórházban, Orvosi Hetilap, 37: 1731-4.
4. Varjas G, Pazonyi B, Forgács Gy. (2005) Számítógépes besugárzástervezés: visszatekintés és korszerű módszerek, Magyar Onkológia, 49(3): 245-9.
5. Sugárterápia. Szerk.: Németh Gy, Springer Hungarica, Budapest. 2001