A röntgendiagnosztikai minőségbiztosítás haszna, fogalmai és előtörténete

   Tankönyv Fizikusoknak  »  Minőségbiztosítás  »  Diagnosztikai röntgenberendezések technikai minőségbiztosítása és biztonsága  »  A röntgendiagnosztikai minőségbiztosítás haszna, fogalmai és előtörténete

Korunkban a minőségüggyel, a minőségbiztosítással foglalkozni nem csupán “divat”, hanem egyes területeken a jogi szabályozás, máshol a verseny előbb-utóbb minden gyártóra és szolgáltatóra rákényszeríti. Az egészségügyön, mint szolgáltatáson belül a leginkább a technikától függő ágazat a radiológia. Ezért a radiológián belül kiemelkedő jelentősége van a minőségbiztosítás fizikai-műszaki vonatkozásainak. A berendezések minősége szorosan összefügg a biztonsággal is, ezért a következőkben a röntgenberendezések biztonságára vonatkozó szabályozást és szabványokat is áttekintjük.
A minőségbiztosítás, illetve –szabályozás lehet teljes körű vagy részleges (pl. gyártási). A továbbiakban a radiológiai osztályok vagy egész kórházak teljes körű minőségbiztosításának kérdéseivel nem kívánunk foglalkozni, vizsgálódásunk tárgya kizárólag az orvosi diagnosztikai röntgenberendezések és a röntgen képalkotás, –feldolgozás és –kiértékelés további eszközeinek fizikai-műszaki minőségbiztosítása, ezt röntgendiagnosztikai minőségbiztosításnak nevezve. Az irodalomban gyakori a QA/QC (QA/C) elnevezés használata is.

Fontos, hogy a röntgenberendezések minél hosszabb ideig üzemeljenek kifogástalanul, és megfeleljenek annak a célnak, amelyre szolgálnak, vagyis a diagnosztikai céloknak lehető legmegfelelőbb minőségű röntgenképeket szolgáltassák a páciensekről, és emellett a lehető legkisebb sugárterhelést okozzák nekik, továbbá minden egyéb szempontból is biztonságosan működjenek. Tömören úgy is mondhatjuk, hogy a jó gép – ugyan nem elégséges, de – mindenképpen szükséges feltétele a jó radiológiai diagnosztikának. Sok évtizedes nemzetközi tapasztalat bizonyítja, hogy a gép „jó” voltát csak folyamatos technikai minőségbiztosítással lehet elérni. Az említett célok csak akkor valósíthatók meg, ha a röntgenberendezések műszaki paramétereit időszakosan szakszerű mérésekkel ellenőrzik, a közbülső időszakokban pedig – ha a lehető legegyszerűbb módszerekkel is – ellenőrzik a teljesítőképesség állandóságát. A tapasztalatok szerint az is célszerű, ha ezek az ún. minőségellenőrző vizsgálatok a gyártótól, szerviztől független módon történnek. Az erre fordított pénz és idő bőségesen megtérül a diagnózis magasabb színvonalában, a biztonságban, anyag-, energia-, környezetterhelés-, gépidő- és munkaidő-, de legfőképpen páciensdózis-megtakarításban. Ezt felismerve a technikai minőségbiztosítást az EU is kötelezővé tette a 97/43/Euratom direktívában. A vizsgálatok elvégeztetésének költségét helytelen az egészségügyet terhelő kiadásnak tekinteni, hiszen haszna – pusztán anyagiakban is – sokkal nagyobb, mint a költsége.
A technikai minőségbiztosítást nem folytató röntgenosztályokon egy-egy röntgenfelvétel-típus páciensdózisa akár két nagyságrendnyi tartományt is átfoghat (természetesen a túl kis dózissal készült felvétel diagnosztikai szempontból haszontalan, tehát fölösleges sugárterhelést nemcsak a túlexponálás okozhat), a felvételi selejt mértéke pedig akár a 17 %-ot is elérheti. Ott, ahol bevezették a minőségbiztosítást, a dózistartományok 3-5-szörös átfogásra szűkültek, a felvételi selejt pedig kb. 5 %-ra csökkent.
Kissé leegyszerűsítve a fogalmakat a röntgendiagnosztikában minőségbiztosításon a berendezések állapotának, a keletkezett képek minőségének és a páciensdózisoknak rendszeres vizsgálatát, értékelését és az értékelésből fakadó teendők („helyesbítő intézkedések”) rendszerét, minőségellenőrzésen (QC) pedig főként a konkrét szemrevételezéses, működési és méréses ellenőrző vizsgálatok végzését szokták érteni.
Ösztönös módon „minőségbiztosítás” régóta létezik. Tárgykörünkben ez azt jelenti, hogy ha egy radiológus vagy egy asszisztens azt észlelte, hogy valamely röntgenkép nem a szokott és elvárt minőségű, megkereste ennek az okát és megpróbálta kijavítani. Egy lépéssel továbbmenve már a megelőzés is megjelenik, például nem várják meg az előhívó vegyszer olyan mértékű romlását, amely már észrevehető képminőség-romlást okoz, hanem ezt megelőzve, egy előre meghatározott időtartam elteltével vegyszert cserélnek.
A 60-as években kezdett csak tudatos szinten megjelenni az a felismerés, hogy a röntgenberendezés csak akkor lehet képes – az ésszerűen elérhető legkisebb páciensdózis mellett – megfelelő minőségű kép létrehozására, ha a beállításai megfelelően pontosak, vagyis a tényleges paraméterek adott pontosságon belül megegyeznek a beállított értékekkel. Mivel ennek fennállása csak méréssel ellenőrizhető, elindultak a kezdeményezések az ún. minőségellenőrző mérések végzésére. Ebben Anglia járt az élen.