Loading...
 
PDF Print

A kontrasztanyagok_ptg

7. A kontrasztanyagok

Írta: Kovács Balázs Krisztián

Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika

 

7.1 A fejezet célja, hogy a kontrasztanyagokat összefoglalóan ismertessük a radiológus rezidenseknek és szakorvos jelölteknek. Tisztában legyenek a kontrasztanyagok típusaival, csoportosításával, indikációikkal és kontraindikációikkal, valamint mellékhatásaival, a mellékhatások és szövődmények elhárításával.

I. Mik a kontrasztanyagok?

A kontrasztanyagok az egyes képalkotó eljárások során használt, jogi értelemben gyógyszernek minősülő készítmények, melyek a detektálandó jeleket módosítják, a diagnosztikai hatékonyságot javítják.

II. Miért alkalmazunk kontrasztanyagokat?

Olyan anyagokat használhatunk, amelyek röntgensugárzás esetén több vagy éppen kevesebb sugarat nyelnek el, a kontrasztanyagos UH-technikák során a szöveti eredetűhöz képest teljesen eltérő spektrumú UH-hullámokat vernek vissza harmonikus szignált eredményezve, az MR képalkotás során pedig a relaxációs folyamatok gyorsaságát, következéséppen idejét változtatják meg. Ennek következtében a kontrasztanyagok használatával a keletkező kép – ahogyan neve is mutatja – kontrasztosabb lesz; jobban láthatóvá vagy egyáltalán láthatóvá tehetők szervek, szöveti struktúrák, elváltozások. A kontrasztanyag halmozás megléte és mértéke mellett a különböző szöveti struktúrákra vonatkozóan további információt kapunk a kontrasztanyagok halmozási dinamikája (halmozási fázisok, telődés, kimosódás sebessége) révén.

  • Röntgen, CT

Mindkét modalitás a röntgensugarat használja energiaként; a vizsgálandó testen áthaladva a röntgensugár az ismert sugárgyengítési törvény alapján gyengül, vagyis a szervek/szövetek alkotó elemeinek rendszámától, sűrűségüktől és a röntgensugár spektrumától függően.
I = I_0 e^{-\mu d}
I a testből kilépő sugárzás intenzitása
I0 a testbe belépő sugárzás intenzitása
e a természetes logaritmus alapja
µ a sugárgyengítési együttható
d a test vastagsága

A kontrasztanyagokkal lényegében az egyenlet alapján befolyásoljuk, hogy a detektort/filmet több vagy kevesebb röntgensugár érje el. Amelyik csökkenti az abszorpciót, azt negatív kontrasztanyagnak, amelyik fokozza az abszorpciót, azt pozitív kontrasztanyagnak hívjuk. Előbbire példa a levegő, a szén-dioxid, CT-technikák során a víz és a metil-cellulóz, utóbbiak pedig BaSO4 szuszpenziók, illetve jódtartalmú (ionos, nem ionos) kontrasztanyagok lehetnek.

  • Ultrahang

Az ultrahangban használatos kontrasztanyagok egyelőre nem terjedtek el széles körben. A jelenleg forgalomban levő második generációs UH-kontrasztanyag foszfolipid burokkal körülvett kén-hexafluorid gáz tartalmú, 3-5µm nagyságú, stabilizált mikrobuborékokat tartalmazó folyadék. Intravascularisan elhelyezkedve a mikrobuborékok aszimmetrikus oszcillációjuk révén a szöveti eredetűhöz képest nagyobb intenzitású, aszimmetrikus mintázatú (akusztikus nyomás – idő görbe) visszavert UH-hullámokat hoznak létre, melyek a kontraszt harmonikus képalkotás fázisinverziós technikája révén harmonikus jelet eredményeznek. Ezért a kontrasztanyagos UH-felvételeken a mikrobuborékok speciális fizikai tulajdonságán alapuló digitális jelek hozzák létre a képi megjelenést. Használata csak olyan gépekkel történhet, melyben speciális szoftver van. Az újabb készülékekben ez általában már rendelkezésre áll.
Nagyságuk alapján a modernebb UKA-ok átjutnak a tüdő kapillárisain is, így intravénásan adva kontinuus üzemmódban az ép szövetek és a kóros elváltozások mikrovaszkulatúrájának halmozási dinamikája real-time kiválóan vizsgálható (pl. fokális májléziók). Azonban használhatók kontrasztanyagos szív UH-vizsgálatra, nagyerek vizsgálatára, továbbá a húgyhólyag feltöltésével reflux, a méhűr és a petevezetők feltöltésével a petevezetők átjárhatóságának vizsgálatára is.
Újabb kutatások szövetspecifikus kontrasztanyagok kidolgozását tűzték ki célul, melyek az adott szövetben „szétpukkasztva” akár gyógyszerek (pl. citosztatikumok) célba juttatását is lehetővé teszik (targeted microbubbles).

1. Májban látható képlet natív UH-vizsgálat esetén és iv. kontrasztanyag adása után (FNH)
  • MRI

Az MR képalkotás során alkalmazott kontrasztanyagok a T1 vagy a T2 relaxációs időt rövidítik le, melynek alapmechanimusa a gerjesztett protonok r1 és r2 relaxációs folyamatának gyorsítása. A relaxáció gyorsító hatást relaxivitásnak nevezzük. A T1 súlyozott képalkotás során az r1 relaxáció (longitudinális relaxáció) gyorsulása szignálintenzitás növekedést eredményez, míg a T2 súlyozott képalkotás során az r2 relaxáció (transzverzális relaxáció) gyorsulása szignálintenzitás csökkenéshez vezet. A kontrasztanyagos MRI felvételeken a kontrasztanyag maga nem látható (szemben a rtg. kontrasztanyagokkal), csak a kontrasztanyagot halmozó szövetek megváltozott szignálintenzitású megjelenése.
A paramágneses kontrasztanyagok főként T1 rövidítő (pozitív), a szuperparamágneses kontrasztanyagok főként T2 rövidítő (negatív) MRI kontrasztanyagok.

Image
2. ábra

Az MRI kontrasztanyagok által eredményezett jelintenzitás változásokat T1 és T2 súlyozott szignálintenzitás görbéken ábrázolhatjuk, ahol a TR és TE idők függvényében egy adott szöveti struktúra szignálintenzitását mutatja a görbe natív és kontrasztanyagos vizsgálatok esetében.
Az MRI kontrasztanyagok lényegi része a legtöbb esetben egy paramagnetikus fém ion. Ezeket különboző farmakokinetikai tulajdonságú molekulákba „csomagolják”, ez alapján megkülönböztetünk fém-komplexeket, polimer-komplex konjugátumokat és superparamagnetikus vas-oxid partikulumokat.
A fém-komplex paramágneses kontrasztanyagok a leginkább használatosak, egy poli-amino-karbonsavból és a hozzá kapcsolódó gadolíniumból állnak, ahol a Gd-ion kelátkötésben van. Ezen készítmények döntő többségükben nem szövet specifikus kontrasztanyagok, melyek a kapillárisok területén az érpályából kilépve az extracelluláris térbe kerülnek. Néhány készítmény extracelluláris és májsejt specifikus, kombinált kontrasztanyag. Továbbá a paramágneses kontrasztanyagok csoportjába tartoznak a májsejt specifikus mangán tartalmúak is.
A polimer-komplex konjugátumok az intravasalis térben maradnak sokáig, ezért perfúziós és angiográfiás vizsgálatokra fejlesztették ki őket.
A szuperparamagnetikus vas-oxid partikulumok egy vas-oxid magból és az azt körülvevő polimerből állnak. A partikulumok az ép májszövetben és a RES sejtjei által a nyirokszövetekben fagocitálódnak T2 súlyozott képalkotás során szignálintenzitás csökkenést eredményezve. A patológiás szövetben nem halmozódnak.

A kontrasztanyagos vizsgálatok során – legyen az bármely modalitás – készíthetünk a kontrasztanyag adása után egy adott pillanatban képet, így információt nyerhetünk a vizsgálandó szerv/terület morfológiájáról. Azonban nem csak egy adott pillanatban készíthetünk felvételeket, hanem kontinuus üzemmódban is (röntgen átvilágítás), ezzel már a morfológia mellett a funkcionalitásról is nyilatkozhatunk (pl. nyelés röntgenvizsgálat).
Szelet-képalkotók (CT, MRI) esetén pedig a kontrasztanyag adásától kezdve több időpillanatban készítve képeket a szervek/képletek ún. kontraszthalmozási dinamikájáról, vagy akár perfúziós dinamikájáról szerzünk információt, amivel differenciáldiagnózisra nyílhat lehetőség.

3. ábra: Natív, majd iv. kontrasztanyag adását követő többfázisú CT-felvételek. Máj S8-ban típusos halmozási dinamikát mutató haemangioma.

 

7.2 A kontrasztanyagok csoportosítása

 
1. Röntgen-kontrasztanyagok
a) Pozitív kontrasztanyagok

Pozitív kontrasztanyagoknak hívjuk azokat, amelyek a környezetükhöz képest több röntgensugarat abszorbeálnak. A ma használatos kontrasztanyagok többsége pozitív, további csoportosításuk általában fizikai jellemzőik alapján történik.

-Jód tartalmú, vízoldékony röntgen kontrasztanyagok

  • Nefrotrop, vízoldékony, ionos jódos kontrasztanyagok

Döntő többségében magas ozmolaritású (1000 mOsm/kg feletti) kontrasztanyagok, a vesén keresztül választódnak ki, mellékhatás gyakoriságuk és vesekárisító hatásuk miatt elavultak. Emiatt ma már intravénásan nem alkalmazzuk, per os azonban máig használatosak ún. passage-vizsgálathoz (gyomor-bélhuzam vizsgálata). Mivel hiperozmolárisak, hashajtó hatásuk van (adhesios ileus esetén akár terápiás eredmény is várható). Ilyen típusú kontrasztanyagot adunk higított változatban frakcionáltan bizonyos hasi CT-vizsgálatoknál per os, hogy a bélkacsokat elkülöníthessük más struktúráktól (pl. abscessustól).

  • Nefrotrop, vízoldékony, nem ionos jódos kontrasztanyagok

Alacsony ozmolaritású (290-800 mOsm/kg) és izo-ozmoláris (290 mOsm/kg) röntgen kontrasztanyagok, szintén a vesén keresztül választódnak ki. Ilyen kontrasztanyagok használatosak ma leginkább intravénás és intraarteiális alkalmazásra, mert sokkal biztonságosabbak. Mellékhatás profiljuk kedvezőbb, vesekárosító hatásuk kisebb gyakoriságú, amely nem az ozmolaritásukkal függ már össze, hanem inkább az egyes molekulák nefrotoxicitásának mértékével.

  • Hepatotrop, vízoldékony jódos kontrasztanyagok

Intravénásan adott, a májon keresztül az epével kiválasztódó kontrasztanyagok, melyeket az epeutak ábrázolására használnak. Magyarországon nem törzskönyvezett.

-Jódtartalmú, lipofil kontrasztanyagok
Zsírban oldódó kontrasztanyag. Ma legújabban tumoros elváltozások kemoembolizációjára használatos.

-Nem jódtartalmú röntgen kontrasztanyagok
Legfontosabb a bárium-szulfát. Nehézfémsó, amit szuszpenzió formájában per os vagy rectalisan alkalmazhatunk. Mivel nem felszívódó kontrasztanyag, ezért a lumenes szervekből kikerülve steril gyulladást okoz (mediastinitis, peritonitis), ami gyorsan életveszélyes állapothoz vezet. Aspiráció esetén a fentiekhez hasonlóan pneumonitist eredményez, ezért adása kontraindikált perforáció és ileus gyanújában, továbbá olyan állapotokban, amikor a beteg könnyen aspirál.

b) Negatív kontrasztanyagok

Negatív kontrasztanyagoknak hívjuk azokat, amelyek a környezetükhöz képest kevesebb röntgensugarat abszorbeálnak.
Ilyen például a levegő vagy a szén-dioxid. Előbbire legegyszerűbb példa az irrigoscopia, melyben a vastagbél hagyományos röntgen vizsgálata során második lépésben levegőt juttatunk be a belső felszín ábrázolásához.

2. MRI-kontrasztanyagok

Az MRI-kontrasztanyagok a protonok relaxációs időit változtatják meg, a ma használatosak a relaxációs folyamatot gyorsítva csökkentik.
Fizikai jellemzők alapján az intravénásan alkalmazható kontrasztanyagok két nagyobb csoportba sorolhatók.

a) Paramagnetikus MRI-kontrasztanyagok

A T1 relaxiációs időt csökkenti, így T1 súlyozott képalkotás során szignálintenzitás növekedést eredményeznek – pozitív MRI kontrasztanyagok.. Az általánosan használt kontrasztanyag egy ritkaföldfémet, a Gadolíniumot tartalmazza. Mivel ez igen mérgező, csak stabil, ún. kelát formában alkalmazható.
A Gadolínium tartalmú kontrasztanyagok mellett vannak ún. szerv/szövetspecifikus kontrasztanyagok, melyek más fémet tartalmaznak.

-Gadolínium tartalmú MRI-kontrasztanyagok

    • Gadolínium tartalmú extracellulláris, nem specifikus MRI-kontrasztanyagok (egy kivétellel extravascularisak)
    • Gadolínium tartalmú kombinált, extracelluláris és májspecifikus MRI-kontrasztanyagok

Mangán tartalmú májspecifikus MRI-kontrasztanyagok

b) Szuperparamagnetikus MRI-kontrasztanyagok

A szuperparamagnetikus kontrasztanyagok a protonok T2 relaxiációs idejét csökkentik, így T2 súlyozott képalkotás során szignálintenzitás csökkenést eredményeznek – negatív MRI-kontrasztanyagok. Ebbe a csoportba a vasoxid tartalmú szuperparamágneses iron-oxid (SPIO) és ultrasmall szuperparamágneses iron-oxid (USPIO) kontrasztanyagok tartoznak. A nyirok rendszer vizsgálatára is alkalmasak, sajnos jelenleg hazánkban nem állnak rendelkezésre.

MRI-vizsgálat során is azonban szükség lehet a bélkacsok elkülönítésére, mely a CT-vizsgálathoz hasonlóan per os kontrasztanyag itatásával történhet. MRI esetében ez vagy vas, vagy mangán tartalmú ital, pl. zöldtea vagy feketeáfonya-lé lehet.

3. Ultrahang kontrasztanyagok (UKA)

a) I.generációs UKA-ok

Ezek még sérülékeny buborékok, rövidebb (30-60sec.) élettartammal. Magyarországon már nincsenek foralomban.

b) II.generációs UKA-ok (gáz alapúak)

Ezek a készítmények már stabil mikrobuborékok, hosszabb élettartammal. Lehetővé tették a kontrasztanyagos UH-technikák továbbfejlődését – kontraszt harmonikus képalkotás. Jelenleg hazánkban a SonoVue az elérhető UKA, amely a legmodernebb készítmények egyike világviszonylatban is. Kontrasztanyagos szív UH-vizsgálatra, a nagyerek és az egyes szövetek mikrovaszkulatúrájának (kiserek) kontrasztanyagos UH-vizsálatára indikált.

Az ultrahang kontrasztanyagok használata még kevésbé terjedt el. Ezeket az ún. mikrobuborékokat intravénásan alkalmazva arra alkalmas szoftverrel rendelkező ultrahang géppel jól – real-time – vizsgálható pl. a májgócok kontraszthalmozási dinamikája

7. 3 A kontrasztanyagok mellékhatásai, szövődmények elhárítása

 
A kontrasztanyagok – ahogyan a fenti definícióban is szerepel – gyógyszernek minősülnek. Ugyanúgy van mellékhatásuk és lehetnek szövődményeik, mint bármely más gyógyszernek.
Használatuk így szigorúan szabályozott, az egyes vizsgálatokhoz használatos kontrasztanyagoknak mind a kontraindikációit, mind a biztonságos alkalmazásukra vonatkozó előírásokat nem csak a radiológusoknak, hanem a vizsgálatot indikáló klinikusnak is ismernie kell.

1. Per os kontrasztanyagok

A per os kontrasztanyagok csoportosításánál a felszívódó, vagy nem-felszívódó jelzőt arra használjuk, hogy kilépés (mediastinum, peritoneum) vagy aspiráció esetén felszívódik-e vagy sem.

-Nem felszívódó: bárium-szulfát

Adása kontraindikált perforáció, ileus esetén vagy annak gyanújakor, illetve per os adásánál ha a beteg olyan állapotban van, hogy aspirálhat.

-Felszívódó: jódos, ionos kontrasztanyagok

Mivel hiperozmolárisak, hashajtó hatásukra tekintettel kell lenni a súlyosan dehidrált, illetve elektrolit-háztartás zavarban szenvedő betegeknél.

2. Intravénás kontrasztanyagok

-Jódos röntgen-kontrasztanyagok

 
Szövődménynek tekintjük beadáskor a kontrasztanyag extravasatióját, mely kis mennyiség esetén enyhe panaszokat, nagyobb mennyiség esetén viszont akár nekrózist, kompartent-szindrómát okozhat, és sebészi beavatkozást tesz szükségessé. Ez természetesen elkerülhető, ha a kontrasztanyag adásának indítása szem ellenőrzése mellett történik, ugyanakkor a ma használatos injektorok hirtelen nyomásemelkedés esetén automatikusan leállítják a beadást.

A beadás után, szisztémásan jelentkező mellékhatásokat, szövődményeket jelentkezésük ideje, illetve súlyosságuk alapján csoportosíthatjuk. Jelentkezhetnek azonnal (hányinger, hányás, urticaria, viszketés, bőrpír, gégeödéma, bronchospasmus, nagyon ritkán akár anaphylaxiás reakció), jelentkezhetnek a kontrasztanyag beadását követően egy órán túl (kontrasztanyag indukált nephropathia (CIN), thyreotoxikus krízis, illetve a késői bőrreakció). Elhárításuk a sürgősségi helyzetekre vonatkozó előírások, protokollok alapján történik, mely összefoglalóan a fejezet végén található.

Kiemelendő tehát, hogy minden kontrasztanyagra létezhet túlérzékenységi reakció (fent említett hányás, hasmenés, urticaria, viszketés, bőrpír, gégeödéma, bronchospasmus, súlyos esetben anaphylaxiás reakció, shock). Ebben az esetben fel kell jegyezni (jegyzőkönyvezni kell és a leletben is jelezni), melyik kontrasztanyagra volt túlérzékeny a beteg. Legközelebbi vizsgálat során más típusú kontrasztanyag adása – fokozott elővigyázatosság mellett – megkísérelhető.

Az intravascularisan alkalmazható jódos röntgen-kontrasztanyagok többsége a vesén keresztül választódik ki, így a vesét terhelik. Amennyiben a vesefunkció romlása elér egy bizonyos mértéket, akkor kontrasztanyag indukált nephropathiáról (CIN) beszélünk (se. kreatinin szint emelkedése ≥ 44μmol/l vagy ≥ 25%, illetve ha a GFR érték csökkenése ≥ 25%), általában 48-72 órával később alakul ki. Fokozott a CIN rizikója súlyos szívelégtelenség, mérsékelt és súlyos veseelégtelenség, köszvény, 70 év feletti életkor, dehidrált állapot és nephrotoxicus gyógyszerek (NSAID) szedése esetén. Intravénás rtg. kontrasztanyag adása előtt ezért elektív vizsgálatok esetén a nemzetközi ajánlások szerint 1 héten belül ellenőrizni kell a vesefunkciót CIN rizikó faktorai esetén, ismert veseelégtelenség (60ml/min1,73m² > GFR esetén); nephropathia kockázata esetén (hypertonia, diabetes mellitus, köszvény, proteinuria, veseműtét utáni állapot, nephrotoxicus gyógyszerek szedése esetén); metformin szedése esetén; röntgen kontrasztanyag intraarterialis alkalmazása esetén (Se Kreatinin, GFR, normális érték 60 felett).
Csökkent vesefunkció (30<GFR<60) és CIN rizikó faktorai esetén izoozmoláris vagy alacsony ozmolaritású (kiv. iohexol) non-ionos jódos röntgen-kontrasztanyagot adunk legalacsonyabb hatékony dózisban, ennél is kevesebb érték esetén (ha a beteg nem krónikus veseelégtelen, mert akkor már nincs mit „tönkretenni”) pedig lehetőség szerint nem adunk kontrasztanyagot, illetve a konkrét klinikai kérdés megválaszolásához más képalkotó vizsgálat elvégzése mérlegelendő. Továbbá a vesét egyébként is károsító gyógyszerek adását fel kell függeszteni (NSAID-ok, egyes antibiotikumok, stb.) – normális vesefunkciós érték esetén elég aznap, csökkent vesefunkciós érték esetén legalább egy nappal a vizsgálat előtt. A gyógyszer 48 órával a vizsgálatot követően adható ismét jó vesefunkciós értékek esetén. Közben természetesen elengedhetetlen a megfelelő hidráltsági állapot.
Egyidejű metformin szedéskor a tejsav acidózis elkerülése érdekében 60ml/min1,73m² > GFR esetén a kontrasztanyag beadása előtt 48 órával a metformin tartalmú gyógyszerek elhagyása szükséges (kóros tejsav anyagcserével járó kóros állapotok esetén is), majd a kontrasztanyag beadása után 48 órával később a kontrollált kreatinin és GFR eredmények változatlansága esetén a metformin kezelés folytatható.

Jódtartalmú kontrasztanyagok kontraindikációja továbbá a kezeletlen hyperthyreosis; ebben az esetben 3-5 nap alatt thyreotoxicus krízis alakulhat ki a betegnél. Megfelelően kezelt hyperthyreosisos betegnél a jódos kontrasztanyag adható.
További ellenjavallatot jelent a terhesség. Amennyiben sürgősségi indikáció alapján mégsem tekinthetünk el jódos kontrasztanyag használatától várandósnál, a később megszülető újszülött pajzsmirigyfunkcióját az első héten ellenőrizni kell.

3. Iv. MRI-kontrasztanyagok

Jóval ritkábban, de itt is számolni kell szövődményekkel. Ezek egy része a röntgen kontrasztanyagok esetén is előforduló allergiás reakciók (urticaria, viszketés, bőrpír, súlyosabb túlérzékenységi reakciók).
Létezik azonban egy ritka, de súlyos (5%-ban halálos) késői szövődmény: a nefrogén szisztémás fibrózis (NSF). Ezt gadolínium tartalmú kontrasztanyagok adása után észlelték, általában 3 hónapon belül, de lehetséges évekkel később is. A pathomechanizmus még nem ismert pontosan, a kelátkötésből kiszabaduló Gd-ionokkal szembeni kóros immunreakció az alapja. Az NSF multiszisztémás fibrózissal - a bőr, a kötőszövetek és a belső szervek fibrózisával járó kórkép, melyhez veseelégtelenség társul Fokozott kockázatot jelent a nagy dózis, illetve a 7 napon belül ismételten adott Gd-KA és a csökkent vesefunkció - CKD 4, 5 súlyos krónikus veseelégtelenség (GFR<30ml/min/1,73m²), a dyalisis, akut veseelégtelenség (FDA), májtranszplantáció előtti/utáni állapot, újszülött kor, 1évnél kisebb csecsemőkor (éretlen vesefunkció következtében). Ezért ezekben a nagy rizikójú esetekben és terhesség esetén a magas kockázatú Gd-kontrasztanyagok adása ellenjavalt, míg a közepes és alacsony kockázatú Gd-kontrasztanyagok adása különös óvatosságot igényel. Magas kockázatú Gd-kontrasztanyagok esetén megelőző GFR vizsgálat kötelező, közepes és alacsony kockázatú Gd-kontrasztanyagok esetén ajánlott.

Az egyes szövődmények ellátását adott esetben már a radiológusnak kell elkezdeni, ezért ezeket a protokollokat ismerni kell.

Akut, nem szervspecifikus szövődmények ellátása:

-Hányinger, hányás
Szupportív terápia, továbbá antiemetikumok

-Urticaria
Szupportív terápia, im. vagy iv. antihisztaminok, súlyos esetben im. steroid és adrenalin

-Bronchospasmus

  • oxigén maszkon át (6–10 l/min)
  • β2-agonista inhalátor
  • adrenalin: normális vérnyomás esetén 0,1–0,3mg im., gyermeknél 0,01

mg/ttkg maximum 0,3mg im.;
alacsony vérnyomás esetén 0,5mg im., gyermeknél 0,01mg/ttkg im.

 
- Gégeoedema

  • oxigén (6-10 l/min)
  • im. adrenalin felnőtteknek 0,5mg im., 6-12 év esetén 0,3mg im., 6 év alatt

0,15mg im.

- Hypotensio

  • a beteg lábának megemelése
  • oxigén maszkon át (6-10 l/min)
  • iv. folyadék gyors adása (fiziológiás só, Ringer-laktát infúzió)
  • ha ezek nem elegendôek: im. adrenalin felnőtteknek 0,5 mg im., 6-12 év esetén 0,3 mg im., 6 év alatt 0,15 mg im.
  • ha bradycardia is társul, akkor (adrenalint nem adunk) atropin 0,6–1,0 mg iv., ha szükséges három-öt perc után ismételni, maximum 3 mg-ig, gyerekeknél 0,02mg/ttkg iv. (maximum 0,6 mg egy dózisban, ismétlés esetén max. 2mg)

 
- Anaphylaxiás reakció

  • resuscitatiós team hívása
  • légutak szabaddá tétele (leszívás, ha szükséges)
  • hypotensio esetén a beteg lábának megemelése
  • oxigén adagolása maszkon át (6-10 l/min)
  • adrenalin felnőtteknek 0,5 mg im., szükség esetén ismételni; gyermekeknél 6-12 év esetén 0,3 mg im., 6 év alatt 0,15 mg im.
  • iv. folyadék (fiziológiás só, Ringer-laktát infúzió),
  • H1-blokkoló antihisztaminok, például diphenhydramin 25–50 mg iv.

 
-Késői nem szervspecifikus reakciók
Azok a reakciók tartoznak ide, melyek egy órával a kontrasztanyag beadását követően, de egy hétnél nem később jelentkeznek. Általában ez bőrkiütést jelent. Amennyiben egy páciensnél korábban jelentkeztek ilyen tünetek, premedikációban kell részesíteni, mely lehet legalább hat órával a kontrasztanyag beadását megelőzően kortikoszteroid. A legújabb vizsgálatok szerint az ún. késői bőrreakciók a dimer típusú jódos röntgen-kontrasztanyagok (ioxaglate, iodixanol) alkalmazása esetén gyakoribbak, ezért pozitív anamnézis esetén adásuk kerülendő.

7. 4 Üzenet

 

  • A kontrasztanyagok gyógyszernek minősülő készítmények, tehát ugyanúgy lehetnek mellékhatásaik, vannak kontraindikációik.
  • A per os nem felszívódó kontrasztanyag (bárium-szulfát) adása perforáció és ileus gyanújában vagy aspiráció veszélyekor kontraindikált.
  • Iv. kontrasztanyag adása előtt a beteg rizikó állapota mindig felmérendő, fokozott kockázat esetén friss (1 héten belüli) laborlelettel kell tájékozódni a vesefunkcióról, hyperthyreosisos betegnél jódtartalmú kontrasztanyag adása előtt a pajzsmirigy-funkcióról.
  • Iv. kontrasztanyag adása előtt a betegtől meg kell kérdezni, volt-e korábban túlérzékenységi reakciója.
  • Iv. kontrasztanyag adása előtt bizonyos vesén keresztül kiválasztódó gyógyszerek adását a vizsgálat előtt le kell állítani.

 

Ellenőrző kérdések:

 
1. Iv. kontrasztanyag adása előtt mely labor értéket kell kontrollálni?

a. K
b. sGOT/sGPT
c. Glükóz
d. Se Kreatinin

2. Melyik vizsgálóeljárásban használunk negatív és pozitív kontrasztanyagot?

a. Passage vizsgálat
b. CT-enteroclysis
c. Mellkas CT-vizsgálat
d. hasi UH

3. Kezeletlen hyperthyreosisos betegnek adható-e jódtartalmú iv. kontrasztanyag?

a. igen
b. nem

4. Nyelőcső perforáció gyanújában melyik kontrasztanyaggal nem vizsgálható a beteg?

a. Jódtartalmú per os kontrasztanyag
b. Bárium-szulfát szuszpenzió

5. Mely GFR érték normális?

a. GFR < 100
b. 60 < GFR
c. 30 < GFR < 60
d. GFR < 30


Site Language: English

Log in as…